10.3 - Tortura

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Egyetemes töri > 1492utan
10.3. A kétpólusú világrend megszűnése; a Szovjetunió és Jugoszlávia szétesése; Németország újraegyesítése
A Szovjetunió szétesése
A Brezsnyev-időszakot (1964-1982) a „pangás” korának is nevezik, a reformok leálltak. A 70-es, 80-as évekre a szovjet tömb országainak gazdasági fejlődése lelassult, sőt visszaesett. Az eddigi látványos termelésnövekedés csak a nehézipar aránytalan fejlesztésének volt köszönhető. A nyolcvanas évek végére világosan kiderült, hogy szocialista világ gazdasági fejlődésének üteme lemaradt a fejlett világétól, aminek oka a rossz gazdasági szerkezet, az alacsony hatásfok, a pazarlás, az alacsony munkamorál, a selejt magas aránya és a tervgazdálkodás merevsége. Míg a fejlett országokban a túltermelés volt a jellemző, addig a szocialista országokban továbbra is hiánygazdaság volt.(Pl. a Szovjetunió alapvető mezőgazdasági termékekből is importra szorult). A szocialista országok azt hangoztatták, hogy a tőkés országokat érintő problémák - pl. az olajárrobbanás 1973, 1979, - nem érinti őket, mégis egyre többet kellett fizetni a nyugati importért + keleti termékek értéke csökkent – ez a cserearányok romlása. Olajárrobbanás világméretű gazdasági válság. Kiút: technikai-technológiai fejlesztés, energiacsökkentés – erre a szocialista tábor képtelen: a tudományos-technikai forradalom nem történik meg a térségben, nem tud megfelelni a világgazdaság követelményeinek. Ok: merev struktúrák, politikai céloknak rendelik alá a gazdaságot. A gazdaság átalakítása extenzív fejlődésről az intenzívre, a gazdasági szerkezetváltás nem megy, szándék is alig van.
Bár a SZU a 70-es években több térségben teret nyer, a hadi kiadások, a ’baráti rezsimek’ ellátása egyre nagyobb terhet rónak rá (a SZU. az éves költségvetés több mint felét használta fel fegyverek fejlesztésére, míg Amerikában ez csak pár százalékot tett ki.) Az afganisztáni bevonulás politikailag is népszerűtlen, nyugaton sokan most ábrándulnak ki végleg. A Carter-doktrína keretében bevezetett gazdasági intézkedések (fejlett technológiák és gépek exportját leállította, Cocom-lista) is súlyosan érintette. Majd 1981-től: Reagan az USA elnöke, akinek célja: katonai erőfölény megszerzése a gazdasági és technológiai előnyök kihasználásával. USA: fegyverkezés fokozása, új fegyverek: neutronbomba, új rakétaelhárító-rendszer: világűrbe telepített eszközök (csillagháborús terv). A SZU: nem tudott lépést tartani. Ehhez hozzájárult, hogy a KGST-n belüli együttműködés sem hozta meg a várt eredményeket: pazarló, ám ugyanakkor hiánygazdaság jött létre, a felszínen „testvéri együttműködésről” volt szó, a valóságban azonban a tagállamok egymással versengő nehézipart építettek ki.
Mihail Gorbacsov 1985 márciusában lett az SZKP Központi Bizottságának a főtitkára, 54 évesen Sztálin óta ő a legfiatalabb e poszton. Gorbacsov radikális gazdasági reformokat, új cselekvési programot jelentett be, gazdasági és politikai számvetést, a hatalmi érdekrendszer átalakítását ígérte, elítélve a Brezsnyev alatti pangást. Gorbacsov csökkenteni akarta a nemzetközi terheket, ezért történtek a leszerelési tárgyalások és az afganisztáni kivonulás (1989), mindez a szuperhatalmi státusz végét jelezte. A Szovjetunió alulmaradt a fegyverkezési versenyben.
Gorbacsov úgy látta, hogy az ország a hidegháborús versenyt nem tudja másképp elkerülni - átfogó reformot hirdetett. Gorbacsovval „csúcsról jövő forradalom” valósult meg. A peresztrojka fogalma az állam- és gazdaságirányítás átalakítását jelentette, a glasznoszty meghirdetése pedig több szabadságjogot, nyíltságot ígért. A glasznoszty korlátai hamar egyértelművé váltak: a csernobili atomreaktor robbanását először igyekeztek eltitkolni, majd amikor ez lehetetlenné vált, akkor kisebbíteni jelentőségét és veszélyét. Gorbacsov megpróbálta fokozatosan és lassan érvényesíteni a piaci normákat az országban. Nem tisztázódott, hogy a szocialista gazdaságot lehet-e, és ha igen, miként a világrendszerhez kapcsolni. Gorbacsov tudta: a régi gazdasági rendszer nem tartható, de az újról – a jelszavakon túl – nem volt igazán elképzelése. 1989 elejére az állami tulajdon társadalmasításának elvont programjától eljutottak a Világbank és az IMF által ajánlott privatizációig, amelyet, először szocialista államtalanításként, majd demokratikus tulajdonreformként emlegettek.
1989-re a szovjet rendszer reformjának gorbacsovi modellje is válságba jutott. Gorbacsov népszerűsége ugyan Nyugaton töretlen maradt, de saját népe ellene fordult, életszínvonal romlása, az alacsony keresetek, az áruhiány és az ellátási nehézségek nem szűntek meg, a központi hatalom meggyengülését érezve felszínre törtek az addig elfojtott nemzetiségi ellentétek és függetlenségi törekvések.
A peresztrojkából megindítójának szándéka ellenére rendszerváltás lett. A balti államok önállósodási törekvése, az etnikai ellentétek felerősödése, és az 1991. augusztusi elvetélt moszkvai puccskísérlet felgyorsította bomlást. A Szovjetunió 1991. decemberében megszűnt, Gorbacsov lemondott szovjet elnöki posztjáról, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének helyébe szuverén szövetségi és nemzetállamok léptek, amelyek (a baltiak és Grúzia kivételével) laza, konföderatív jellegű szövetségbe tömörültek (Független Államok Közössége). A Szovjetunió felbomlásával a kétpólusú világrend korszaka ért véget, az 1990-es évekre az Amerikai Egyesült Államok vált gyakorlatilag a világ egyetlen szuperhatalmává.
Összeomlás és átalakulás a szocialista országokban
A szocialista-kommunista rendszerek összeomlása más-más úton játszódott le a különböző szocialista országokban, ám ez csak azért következhetett be, mert az egyes szocialista társadalmak összeomlásával egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a „szocialista világbirodalom” Európában. Amikor Gorbacsov meghirdette a gazdasági és a társadalmi változásokat, a „nyitást”, ez az összes szovjet befolyás alatt élő országban éreztette hatását. Gorbacsov nem avatkozott be a keleti blokk országaiban 1989-ben bekövetkező megmozdulásokba, világossá tette, hogy a szovjet hadsereg nem fog beavatkozni a szocialista országok belügyeibe.1989-90-ben elkezdődött a szovjet csapatok kivonása is. A rendszerváltás politikailag azt jelentette, hogy az egypártrendszerű diktatórikus rendszer helyébe a többpártrendszerű demokrácia lép, gazdaságilag pedig azt, hogy az állami tulajdon dominanciájára épülő államszocialista rendszert felváltja a magántulajdonra épülő piacgazdaság, a kapitalizmus.
Németország újraegyesítése
1985-ben a demokratizálást, az egyén felszabadítását, a nyitást, a gazdaság decentralizálását és a népek önrendelkezési jogát elismerő gorbacsovi irányvonal mély egyetértésre talált az NSZK-ban, az NDK vezetése azonban megosztott volt az új szovjet irányvonal kapcsán. 1987 februárjára a szovjet- NDK viszony alaposan megromlott.
1989 júniusában Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár és Helmut Kohl német kancellár nyilatkozatban rögzítette, hogy a népek és az államok szabadon határozzák meg sorsukat, s kapcsolataikat szuverén módon alakítják. Gorbacsov ezzel nyíltan visszavonta a Brezsnyev-doktrínát, amelynek helyébe októberben az ún. Sinatra-doktrína lépett (a My Way dalból levezetett „saját út” lehetősége).
A közelgő válságra azonban az NDK-ban is számos jel utalt, a növekvő gazdasági gondok, a szolgáltatás folyamatos romlása, a környezeti problémák és az áremelések miatt nőtt a belső elégedetlenség. A vezetés kezdetben – a korábbi reflexek alapján – elnyomta az ellenzéket, a belpolitikai feszültséget enyhítendő engedélyezte a rendszer bírálóinak NSZK-ba való távozását. A politikai válság új méreteket öltött az 1989. május 7-i helyhatósági választásokon, ahol csalásokkal próbálta meg az állampárt megtartani a hatalmat. Mivel a szocialista tábor több országában elkezdődött a politikai átalakulás, az NDK vezetése elszigetelődött.
Az 1989. nyári-őszi hónapok legfontosabb eseménye a Magyarországon, Csehszlovákián és Lengyelországon keresztül az NSZK-ba irányuló menekülthullám volt (határnyitás). Amikor a keletnémet külügyminiszter Moszkvában a Varsói Szerződés tagállamainak összehívásával igyekezett elérni Magyarország „megregulázását”, Gorbacsov figyelmeztette, hogy ilyen eszközökkel már nem él.
A változásoknak azonban az NDK vezetése sem tudta útját állni. A nagyobb városokban kitörő utcai megmozdulások eredményeképp szimbolikus esemény volt, amikor 1989. november 9-én megnyitották a berlini fal határátkelőit. Ekkortól merült fel nyíltan a német újraegyesítés lehetősége.
Kohl nyugatnémet kancellár segítséget ígért az NDK gazdasági nehézségeinek megoldására, ennek feltételéül azonban egy legitim, demokratikus kormány megalakulását szabta. Egyidejűleg határozottan kimondta, hogy az NSZK végcélja az egyesítés, de csak a Szovjetunió hozzájárulásával, Gorbacsov nem támasztott kifogást Németország egyesítésének lehetőségével szemben. Európában nem mindenhol fogadták kitörő lelkesedéssel az újraegyesítés ötletét: London és Párizs az európai rendszert látta veszélyeztetve. A moszkvai tárgyalás után az NSZK-val szövetséges nyugati nagyhatalmak számára kínos lett volna a német újraegyesülést megakadályozni. Ezért ők is beleegyeztek, és 1990. október 3-án a Németországi Szövetségi Köztársaság hivatalosan is magába „olvasztotta” a korábbi NDK-t. Az egyesült Németország újra Európa legerősebb országává vált, még akkor is, ha a volt keletnémet területek gazdasági talpra állítása éveken keresztül jelentős forrásokat kötött le.
Jugoszlávia szétesése
A kommunista berendezkedésű Jugoszlávia élén Josip Broz Tito 35 évig volt a soknemzetiségű szövetségi állam korlátlan hatalmú vezetője. Föderáció volt Jugoszlávia, 6 tagköztársasággal, elméletileg joguk van kilépni. Az egységet a partizánháború alatt kialakult vezetőréteg összetartása, és mindenekelőtt Tito személye és tekintélye biztosította, aki megpróbált egyensúlyozni a központi hatalom erősítését akaró szerb és a szövetségi köztársaságoknak nagyobb önállóságot követelő horvát és szlovén politikai vezetők között. 1980-ban bekövetkezett halála után kiéleződtek Jugoszláviában a nemzeti, vallási ellentétek, amelyek aztán az 1990-es években véres és kegyetlen háborúvá fajultak.
A 1980-as években a Szerb Kommunisták Szövetsége a felerősödő szerb nacionalizmus élére állt. A párt vezetője, Szlobodan Milošević az egész Jugoszláviára kiterjedő szerb hegemónia megvalósítását ígérte. 1989-ben felszámolta a magyar kisebbség által is lakott Vajdaság és az albán többségű Koszovó autonómiáját. A döntés az albánok körében heves ellenállást váltott ki, de a szlovén és a horvát vezetők körében is nyugtalanságot keltett.
A világban és a környező szocialista országokban lezajló változások hatására Jugoszlávia tagköztársaságaiban is parlamenti választásokat tartottak 1990-ben. Szlovéniában, Horvátországban, Boszniában és Macedóniában az ellenzéki pártok, Szerbiában és Crna Gorában a kommunisták nyertek. A szerbekhez húzó Jugoszláv Néphadsereg egységei még ott voltak mindenhol, és igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani a stratégiailag fontos pontokat. A háború akkor robbant ki, amikor 1991 nyarán Szlovénia és Horvátország kikiáltotta a függetlenségét. A Jugoszláv Néphadsereg és a szerb szabadcsapatok válaszul véres küzdelmek közepette elfoglalták Horvátország középső és keleti területeit, elűzve a helyi nem szerb lakosságot, köztük 50 ezer Kelet- Szlavóniában élő magyart is. Magyarországra menekült 50 ezer vajdasági magyar Szerbiából is, ők főleg a katonai behívóktól tartva hagyták el szülőhelyüket. Szlovéniában a fegyveres összecsapások rövid idő alatt véget értek, de a harcok Horvátországban elhúzódtak.
Rövidesen Macedónia és Bosznia-Hercegovina is a függetlenséget választotta. Boszniában – ahol a muzulmán, horvát és szerb lakosság keverten élt – a horvátországinál is kegyetlenebb etnikai háború alakult ki. A szemben álló fegyveresek a harcokat a másik nemzet civil lakosságának legyilkolására és szülőföldjéről való elűzésére is kihasználták. Az etnikai tisztogatások keretében sok helyen tömeges nemi erőszakot követtek el. Boszniában több mint 200 ezer ember esett áldozatául az évekig tartó harcoknak és a civil lakossággal szembeni kegyetlenkedéseknek. A civil lakosság elleni atrocitások megakadályozása érdekében a NATO légi támadásokat intézett a boszniai szerb állások ellen. Ez pedig a bosnyák és a horvát fél győzelmét segítette elő, 1995-re. A horvát hadseregnek sikerült vissza- foglalnia megszállt területeinek nagy részét. Horvátországból és Boszniából több százezer szerb menekült el Szerbiába. Összességében a délszláv háború következtében több mint egymillió ember hagyta el végleg korábbi lakóhelyét.
1998-ban a Szerbiához tartozó, de többségében albánok lakta Koszovóban is harcok robbantak ki, amelyek a helyi lakosság elűzésére irányultak. A NATO 1999 márciusában légi offenzívát indított Belgrád ellen, hogy a harcok befejezésére kényszerítse. A bombázások elérték céljukat, a szerb haderő kivonult Koszovóból, a térség átmenetileg nemzetközi védnökség alá került.
2000-ben tüntetések kezdődtek Belgrádban, amely megdöntötte Milošević hatalmát. A háborús bűntettekkel vádolt szerb vezetőt kiadták a hágai nemzetközi bíróságnak. 2006-ban Montenegró (Crna Gora), 2008-ban pedig Koszovó is kikiáltotta függetlenségét.
A 80-as években válságba kerülő szocializmust a gorbacsovi reformok sem tudták megmenteni. Mind a Szovjetunió köré szervezett és erővel összetartott nemzetközi szocializmus, mind a Szovjetunión belüli szocialista birodalom darabjaira esett. A rendszerváltást segítette az európai integráció és a felgyorsuló globalizáció is.
A rendszerváltás és gazdasági átalakulás mindenütt gazdasági visszaeséssel, tömeges munkanélküliséggel járt együtt. Nőtt a szegénység és a társadalmi különbségek. A piacgazdaság kialakítása értelmében nagyszabású privatizációs folyamatok indultak meg, de ezzel megágyaztak a korrupciónak is. A politikai átalakulást nehezítette a demokratikus hagyományok hiánya. Korábban tabuként kezelt problémák kerültek felszínre, köztük a nemzetiségi kérdés (pl. Csehszlovákia és Jugoszlávia).
A függetlenedő államok többsége azonnal közelíteni kezdett az Európai Unióhoz és nyolcan közülük – Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Észtország, Lettország és Litvánia – 2004-ben tagországgá váltak.
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz