11.3 - Tortura

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Magyar töri
11.3. A Kádár-rendszer jellege, jellemzői
Az 1956-os forradalom leverésével, szovjet katonai és politikai támogatással hatalomra jutott Kádár János több mint három évtizedes rendszere (1956-88) nem alkotott egységes időszakot: különböző szakaszait erősen befolyásolták a hazai és a nemzetközi politikai változások.
Stabilizáció      
Kádár az ún. „kemény diktatúrával” (megtorlás, erőszakszervezetek, nemzetközi kapcsolatok újjászervezése) kezdte meg hatalmának kiépítését. A politikai rendszer és ideológia alapelemei nem változtak: megkérdőjelezhetetlen maradt az egypártrendszer, a Szovjetunióval való szoros kapcsolat és az, hogy ’56 ellenforradalom.
A megtorlással párhuzamosan helyreállították a pártállami struktúrát : Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP)
az állampárt visszakapta a forradalom előtti szerepét;
az országgyűlés szerepe ismét jelképes lett, a választásokon szavazni csak a Hazafias Népfront listájára lehetett.
Elnyomó szerv: Belügyminisztérium (BM) Politikai Nyomozó Főosztálya.
1957. febr. 19-én létrehozták párthadseregként a Munkásőrséget.
A DISZ helyébe a Kommunista Ifjúsági Szövetség lépett (KISZ).
A munkavállalók „érdekeit" ismételten a SZOT képviselte – inkább jóléti (segélyek, üdülés) intézmény lett.
Az irányítás
Az államot a párt, a pártot a Központi Bizottság (KB) irányította.
A legfontosabb és legszűkebb testület a Politikai Bizottság (PB) volt.
Az MSZMP, a KB és a PB vezetője Kádár János, az első titkár (1956-88) volt.
Az MSZMP kétfrontos harcot hirdetett:
- a dogmatizmus (sztálinista gyakorlat) ellen ill.  a revizionizmus (az állampárti gyakorlat bírálata) ellen.
Ugyanakkor az MSZMP fokozatosan karrierpárttá vált, a tagság előmeneteli előnyt jelentett, egyre kevesebb ideológiával.
A diktatúra „javított" változatának jellemzői:
1962-ben, a téeszesítés befejezése és az amnesztia rendelet kiadása után kijelentették, hogy „lerakták a szocializmus alapjait”. Puha diktatúra jellemezte ezután a korszakot. Bár az élet minden területén érvényesült az állami ellenőrzés, a hétköznapok átpolitizáltsága csökkent, nem kellett lelkesedni, de az ellenszenvet nem volt veszélytelen kimutatni.
- a hatalom már nem igényelte, hogy a polgárok minden nap látványosan azonosuljanak a rendszerrel;
- 1962-től a korábbi „Aki nincs velünk az ellenünk van" elvet felváltotta az „Aki nincs ellenünk, az velünk van";
- a szellemi élet is valamelyest szabadabbá vált, de a cenzúra (3T – tilt, tűr, támogat) nem szűnt meg.
- az egyházaktól és az értelmiségtől csak csendes együttműködést vártak el, de folytatódtak a beszervezések, megfigyelések (III/III. ügyosztály)
- a rendszer folyamatosan törekedett az életszínvonal növelésére; a fogyasztás nagyobb teret kapott;
- nincs személyi kultusz, és ritkák a durva törvénytelenségek;
- paternalizmus: gondoskodó, a társadalom jólétét, biztonságát lehetőség szerint növelő politikát folytatott, amely a mindennapokban is jól érzékelhető pozitív változásokat hozott. (Kádár a páter, azaz az atya, aki mindezt nyújtja a népnek).
Mezőgazdaság:
Eltörölték a beszolgáltatásokat, de újra kezdték a kollektivizálást: meggyőzés kedvezményekkel és kényszerrel.
Megmaradt a háztáji gazdálkodás: a művelt földek 5-10%-án a mezőgazdaság termelési értékének 20%-át adta!
Kialakítottak szocialista állami mintagazdaságokat (pl. Bábolnán).
1964-től fokozatosan szélesedett a mezőgazdasági szövetkezetek szervezeti, gazdálkodási önállósága, megszűnt az addigi tervutasításos rendszer, szerepét a gazdasági szabályozók vették át. Jelentősen megemelték a mezőgazdaságban felhasználható fejlesztési források összegét, és szervezetileg is lehető tették az önálló szövetkezeti gépállomány kiépítését (az addigi állami gépállomási rendszer fokozatos felszámolásával).
A változások a hatvanas évek második felétől az agrárgazdaságot több mint egy évtizedre a magyar gazdaság sikerágazatává tették, s csak a nyolcvanas évek elejétől váltak láthatóvá az alkalmazott eszközök, szervezeti formák korlátai.
Ipar     Célok:
- energiaprogram: szén- és kőolajbányászat növelése;
- importhelyettesítő alapanyaggyártás;
- az ipar korszerűsítése, szerkezetátalakítása.
Az 1968-as reform
1967-ben a gazdasági reformokért síkra szálló politikusok kerültek előtérbe az MSZMP-ben: Fock Jenő miniszterelnök, Nyers Rezső, Fehér Lajos.
1968. jan. 1-től kezdődött az új gazdasági mechanizmus
Központi gondolata: a szerkezetváltás, a hatékonyság növelése érdekében a piacgazdaság egyes elemeit is fel lehet használni:
- nagyobb teret adtak az egyéni kezdeményezőképességnek;
- nagyobb önállóságot kaptak a vállalatok, érdekeltté tették őket a nagyobb teljesítményben, önállóan dönthettek a termékfejlesztés, az árak és a bérek kérdésében.
Azért számos féket is beépítettek a rendszerbe:
Továbbra is a nehézipar fejlesztése volt a kiemelt cél. Fenn kellett tartani a teljes foglalkoztatottságot (bújtatott munkanélküliség), volt „bérplafon”, az alaptermékek árát az állam határozta meg.
A reformok gazdasági területen sikereket hoztak, különösen a mg-i modernizáció (gépesítés, műtrágyázás), felpezsdült a gazdaság, de a nem lett versenyképes a piacgazdasággal.
A reformok leállítása (1972/74-re) Okai:
- A magyar reformkísérlet a prágai tavasz után egyedül maradt a táborban.
- Ideológiai oldalról támadták (bújtatott kapitalizmus) és hosszú távon veszélyeztette a pártállami működést.
- Megerősödött a reform belső ellentábora is, az ún. munkásellenzék, amely bírálta azt, hogy a pártban lecsökkent a fizikai dolgozók aránya, továbbá, hogy a munkások bére is relatíve csökkent a nem fizikai dolgozókéhoz képest.
Folytatása fontos lett volna, hiszen éppen ekkor érkezett el a világgazdaság egy fontos fordulópontjához: az olajárrobbanás által kiváltott technikai, technológiai megújulás hoz, amely révén a nyugati világgazdasági szempontból „állva hagyta" a szocialista tábort, amely nem volt képes a szerkezetváltásra.


Életmód és mindennapok
A „legvidámabb barakk"
A ’60-as években Magyarország vált a „szocialista láger legvidámabb barakkjává”. Ez azt jelentette, hogy az életkörülmények lassú javulása mellett, a többi „szocialista” országhoz képest valamivel szabadabb volt a politikai légkör és pezsgőbb a szellemi élet.
A Kádár-rendszer egyik fő elvévé tette a lakosság életkörülményeinek, életszínvonalának folyamatos és tényleges javítását (életszínvonal politika):
Az élelmezési helyzet akkorát javult, hogy külföldi megfigyelők „gulyáskommunizmusról" beszéltek.
Terjedt a kis magánvállalkozások (maszekok) rendszere.
A teljes foglalkoztatottság biztosítása mellett emelkedtek a jövedelmek és ezzel együtt a fogyasztás is.
- Sok új lakás épült. Főleg lakótelepi építkezések – elindítják az urbanizációt, ezzel együtt változik az életmód. Kis lakások épülnek, kevesebb gyerek születik – ez is hozzájárul a népesség-csökkenéshez. A lakótelepek mellé lassan és nem megfelelő módon épül ki a szükséges infrastruktúra: játszótér, bölcsőde, óvoda, iskola, orvosi hálózat stb.. az ún. közösségi terek.
- Elterjedt a televízió és a háztartási gépek használata, fogyasztási cikkek vétele.
- Sokan vásároltak gépkocsit (és még többen akartak, de éveket kellett rá várni).
A személyautó használata átformálta a szokásokat, a tájat és a városokat:
- az emberek hétvégi telket vásároltak; - új utakat, felüljárókat építettek.
Az ország „nyugatiasodott":
- a nők fodrászhoz és divatbemutatókra jártak; - megjelent az önkiszolgáló bolt, a Coca-Cola; - a televízióban nyugati filmeket is bemutattak.
„Fellebbent" a vasfüggöny: lehetővé vált három évente egyszer Nyugatra utazni.
Ha nem is könnyen, és nem is teljesen, de a 3T jegyében integrálták a „beat” nemzedéket, a lázadó ifjúságot is.
A dolgozók életszínvonalát együttesen határozta meg a munkahely, a másodállás (fusi, GMK) és az otthoni munka.
A növekvő lakossági fogyasztás, az emelkedő életszínvonal részben a kádári gazdasági reformok következménye, részben a lakosság önkizsákmányolása, majd növekvő mértékben a felvett hitelek biztosították. A napi 12-14 órás önkizsákmányoló munkavégzés és a nagyarányú alkoholfogyasztás szerepet játszott abban, hogy a magyar lakosság átlagéletkora a legalacsonyabbak egyike lett Európában. Az öngyilkosságokban élre kerültünk. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a társadalom erkölcsi és szellemi züllése is.
Szociálpolitika:
1957-ben kiterjesztették a nyugdíjbiztosítást a mezőgazdasági tsz-ek tagságára, 1962-ben a magánkisiparra, 1970-ben a kiskereskedőkre. A női munkaerő biztosítása érdekében kiépítették a bölcsődei és óvodai hálózatot.
1967: GYES, 1985: GYED, családi pótlék, szoc.pol. a lakáshoz
Társadalom
Az iparban foglalkoztatottak aránya 1948-80 között megduplázódott, a mezőgazdaságban foglalkoztatottaké a felére csökkent. Tömeges lett a nők munkába állása is. A radikálisan gyors társadalmi és kulturális változások nyomán megnőtt a válások száma, tömeges jelenség lett a ’csonka család’. Nagyon sok ember szakképzetlen volt (irodista hölgyek, romák), akik majd a rendszerváltozás után munkanélkülivé váltak.
A valós szocializmus
A társadalmi szolgáltatásokhoz a gyakorlatban nem mindenki juthatott hozzá egyenlő mértékben:
a vezető elit (nómenklatúra) sokféle előnyt élvezett (luxuslakás, üdülés, külföldi utazások, soron kívüli gépkocsi stb.);
a hiánygazdaság miatt hosszú várakozás után, vagy protekcióval („pult alól") lehetett sokféle áruhoz hozzájutni;
az egészségügy nem tudta mindenki számára biztosítani a színvonalas ellátást (hálapénz rendszere);
az iskolák csak részben tudták csökkenteni a társadalmi különbségeket.
„Előbb a kocsi, aztán a kicsi" - a fiatalok számára az anyagi biztonság, a jólét megteremtése továbbra is fontos maradt, és ez oda vezetett, hogy az 1960-as években az abortuszok száma meghaladta a születések számát.
Az életszínvonal-politika sokba került, a gazdaság veszteséges ágazatait is finanszírozni kellett: felgyorsult az eladósodás.
Az 1973-től bekövetkező válság miatt (amely begyűrűzött, nem állt meg a határoknál) az életszínvonal megtartása és növelése az eladósodást felgyorsította, ennek kezelésére sok politikai ötletelésre került sor. A szocialista tervgazdaság rugalmatlan volt és számos hibás döntést hozott (pl. a gazdasági reform leállítása), a rendszer a kedvezőtlen külgazdasági változások (pl. olajárrobbanás, cserearányok romlása) kivédésére nem tudott jó döntéseket hozni.
A hetvenes években két forrásból éltek a magyarok: külföldi kölcsönökből és a második gazdaságban végzett önpusztító munkából. A magyar gazdaság külső és belső okok miatt képtelen volt alkalmazkodni a világpiaci változásokhoz, és csak egy ideig sikerült ezt nyugati kölcsönökkel ellensúlyozni, ezek az ország lassú, majd gyorsuló eladósodásához vezettek.
Az 1980-as években elkezdődött a piacgazdaság egyes elemeinek megjelenítése: személyi jövedelemadó, ÁFA, vállalkozás szabadsága stb., amelyek olykor már visszaesést jelentettek az életszínvonalban, de a gazdasági problémákat nem oldották meg.
A politikai hatalom és a társadalom közötti megegyezés (a társadalom nem szól bele a politikába, cserébe a párt segíti az életszínvonal növekedését) az 1980-as évektől kezd felbomlani.
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz