11.4 - Tortura

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Magyar töri
11.4. A rendszerváltozás
A szocialista-kommunista rendszerek összeomlása más-más úton játszódott le a különböző szocialista országokban, ám ez csak azért következhetett be, mert az egyes szocialista társadalmak összeomlásával egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a „szocialista világbirodalom” Európában. Amikor Gorbacsov meghirdette a gazdasági (peresztrojka) és a társadalmi (glasznoszty) változásokat, más szóval a „nyitást”, akkor az az összes szovjet befolyás alatt élő országban éreztette hatását.
A rendszerváltás politikailag azt jelentette, hogy az egypártrendszerű diktatórikus rendszer helyébe a többpártrendszerű demokrácia lép, gazdaságilag pedig azt, hogy az állami tulajdon dominanciájára épülő államszocialista rendszert felváltja a magántulajdonra épülő piacgazdaság, a kapitalizmus.
A Kádár-rendszer válsága
Gazdasági válság:
• nem történt meg a gazdasági szerkezetváltás; politikai reformok nélkül nehezen is lennének megvalósíthatóak.
Átfogó reformokkal lehetett volna csak a helyzeten javítani, ezeket azonban elodázták, mert vagy negatívan érintették volna a rendszer legfontosabb vívmányait (pl. általános foglalkoztatás) vagy ideológiailag bizonyultak vállalhatatlannak (magánszektor további növelése, privatizáció).
• nagymértékű volt az ország eladósodottsága, a hitel inkább ment az életszínvonal fenntartására, mint átalakításra. Egy idő után már a hitelek törlesztésének érdekében kellett újabb hiteleket felvenni (adósságspirál).
A SzU válsága:
A Gorbacsov által elindított reformok kisugároztak a térségre, Magyarországon is bázist kaptak a reformerők.
Megingott a SZU nagyhatalmi helyzete, önálló utat kereshettek a volt szoc. országok, a SZU nem avatkozik be
Politikai válság:
Nőtt a társadalmi elégedetlenség a stagnáló vagy épp romló életszínvonal miatt – bár ez csendes volt.
Aktivizálódtak az ellenzéki csoportok:
Magyarországon a politikai ellenzék nyíltan az 1970-es évek második felétől lépett fel. Az ellenzéki, fél-ellenzéki és reformer gondolatok és csoportok még nem különültek el élesen, voltak közöttük érintkezési pontok, képviselőik hatottak egymásra. Összefogás azonban nem jött létre a csoportok között, aminek egyik oka a még a két világháború közötti időszakra visszamenő, az ún. demokratikus ellenzék és népi írók közötti népi-urbánus vita volt.
1981: Beszélő szamizdat (illegális kiadvány) megjelenése – az ún. „demokratikus ellenzék” e körül alakul ki - (pl. Kis János, Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia, Demszky Gábor) A gyakran kéziratban vagy stencilgépen sokszorosított írásokban álltak ki a parlamentáris demokrácia kialakítása és a szabadságjogok mellett. Állandó szervezői és résztvevői voltak a rendőrség által nem engedélyezett március 15-i és október 23-i megmozdulásoknak, emiatt gyakran zaklatták őket a hivatalos szervek
A két világháború közötti népi írók ún. harmadik utas elképzeléseit vallotta a másik ellenzéki csoportosulás (Csoóri Sándor, Csengey Dénes, Csurka István, Lezsák Sándor). Bírálta a rendszert, mert nem igyekezett megőrizni a hagyományos népi kultúrát, nem törődött kellően a népességcsökkenés jelenségével és nem állt ki az országhatáron kívül élő magyar kisebbségekért.
1984-ben szerveződött a Duna kör a Bős-nagymarosi vízlépcső ellen, amely fokozatosan az értelmetlen szocialista nagyberuházás szimbóluma lett
1985-ben a monori találkozón az ellenzék két csoportja kísérletet tett az összefogásra, de ez nem sikerült.
Az 1980-as évek közepén megjelent az ellenzéki ifjúság új generációja, ők elsősorban a szakkollégiumokon belül szerveződtek (Bibó István Szakkollégium (Orbán, Fodor Gábor, Áder J.), Rajk László Szakkollégium)- 1987 - lakitelki találkozó (MDF bölcsője); már csak a nemzetiek, de megjelent Pozsgay Imre is – jelzi, hogy az ellenzék osztódni fog
Ugyanakkor e megmozdulások szűk körűek, nyilvánosságot nem kaptak, miképp kisebb tüntetéseik sem, március 15-én rendszeresen voltak, amelyeket a rendőrség kellőképp felügyelt. 1988-ban már jelentős tömeg vett részt a bős-nagymarosi gát megépítése és a romániai falurombolás ellen szervezett tüntetéseken a Parlament előtt, ill. a Hősök terén.
Az MSZMP-ben is pozíciókhoz jutottak a reformerők; (a régi gárda fölött gyorsan átlépett az idő) - ám ők egy bizonyos ponton nem mehettek túl pozícióik veszélyeztetése nélkül. Ez az ún. párton belüli reformkommunisták csoportja, akik korlátozott politikai reformok bevezetését is támogatták az égetően szükséges gazdasági reformok mellett. Legmagasabb pozíciót betöltő képviselőjük Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront elnöke volt.
1988 májusában Kádárt lemondatták főtitkári posztjáról, utódja Grósz Károly lett; óvatos reformok, a rendszer megtartásával, de a „rendpárti”, keményvonalas elképzeléseit már Moszkva sem támogatta. 1988. novemberétől Németh Miklós lett a kormányfő – változások híve.
Sorra alakultak a politikai szervezetek: FIDESZ, Szabad Kezdeményezések Hálózata (SZDSZ), MDF; bár a törvény pártok alakulását nem engedélyezte.
1989. jan. 28-án Pozsgay Imre államminiszter az 1956-os eseményeket népfelkelésnek értékelte, ez tulajdonképpen a Kádár-rendszer legitimizációs alapját kérdőjelezte meg.
Az állampárt szétesésnek indult, a reform szocialisták készek voltak a nyitásra és párbeszédre az ellenzékkel.
A gazdaságban beindult a spontán privatizáció, amelynek során a politikai-gazdasági elit biztosította helyét az új rendszerben – s egyben nem tette szükségessé, hogy ellenálljanak a változásoknak.
A békés (tárgyalásos forradalom) rendszerváltozás
Mindkét fél ebben volt érdekelt: az ellenzék tartott attól, hogy a tömegek mozgósítása lehetőséget adhat a keményvonalasoknak a katonai fellépésre, míg az MSZMP így látta jobban védhetőnek pozícióit, a reform szocialisták erre maguk is nyitottak voltak.
1989:
• febr. - Az MSZMP hivatalosan szakított az egypártrendszerrel.
• márc. - Megszerveződött az EKA (Ellenzéki Kerekasztal)
• jún. - Megkezdődtek a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, amelyek valójában 3 oldalúak voltak (MSZMP; EKA; „harmadik oldal": Hazafias Népfront, SZOT stb.).
- Meghatározták a rendszerváltozás főbb teendőit:
alkotmánymódosítás, kiiktatták belőle a szocializmusra és a párt uralmára vonatkozó részeket;
politikai pártok működése, szabad választások, köztársasági elnök intézménye, Alkotmánybíróság.
• jún. 16. - Nagy Imre és társainak újratemetése. Több tízezres tömeg.
• Augusztusban megnyitották a határt a kelet-németek előtt
• október: az MSZMP-ből MSZP lesz, megtartva az állampárt szervezeteit és a vagyonát
• okt. 23. - a (III) Köztársaság kikiáltása.
• november: népszavazás a köztársasági elnökről – ne a nép válasza, s ne az akkor MSZP-s Pozsgay legyen
1990:
Megkezdődtek a választási küzdelmek, de már nem a volt állampárt és a z ellenzék között, hanem az ellenzék két fő ereje, az MDF és az SZDSZ között.
• márc.-ápr. - Az első szabad országgyűlési választások, amelyeken 40 párt vett részt. Ezzel jogi értelemben a rendszerváltás békésen, vér nélkül, tárgyalásos úton megtörtént. A gazdasági rendszerváltás az 1990-es években kezdődött meg.
- Győzött az MDF, amelynek vezetője, Antall József az FKGP-vel és a KDNP-vel koalíciós kormányt alakított.
- A parlament által megválasztott köztársasági elnök Göncz Árpád (SZDSZ) lett az MDF-fel kötött megállapodás alapján – cserébe kevesebb lett a 2/3-os törvény, könnyebb kormányozni.
1990 ősze: önkormányzati választások – önkormányzatok megalakulása
• 1991: az utolsó szovjet csapatok is elhagyták az országot, ezzel helyreállt az ország szuverenitása, majd 1991. július elsejével hivatalosan érvényét vesztette maga a Varsói Szerződés is.
Rendszerváltás a gazdaságban
Megindul a szociális piacgazdaság kiépítése: a cél egy piaci viszonyokon alapuló, de a kirívó visszásságokat állami beavatkozással mérséklő, a társadalom nagyobb részére jólétet hozó berendezkedés kiépítése.
Címszavak: Privatizáció, kárpótlási jegy, nagyüzemek bezárása, adósság rendezése, munkanélküliség megjelenése, új tulajdonosi réteg kialakulása, gazdasági válság – visszaesés, nyertesek és vesztesek.
Az állami tulajdon magánosítása a spontán privatizációval kezdődött, amely során döntően a „tűz közelében” lévők juthattak olcsón tulajdonhoz. Az Antall-kormány alatt már kormányzati ellenőrzés alá került a folyamat, de nem volt mentés a korrupciós ügyektől. Cél volt a hazai tulajdonosi kör kialakítása – polgárosodás -, de az ország tőkeszegénysége és a vállalkozói tapasztalatok hiánya jelentős vagyonvesztéssel járt.
A magánosítás speciális változata volt a kárpótlás. A rendszerváltás során a magyar állam kárpótolni próbálta a kommunista áldozatokat – az egykor elvett vagyont, földet -, ezért úgynevezett kárpótlási jegyet bocsájtott ki, ami értékpapírként működött, de egy ideig közvetlen vásárlásra is felhasználható volt. Ez is a hazai vállalkozó réteg vagyonosodását szolgálta. Ugyanakkor a kárpótlás révén visszakerült föld a korábbi kistulajdonosok, vagy örököseik nem voltak képesek piaci termelést folytatni, inkább csak családi önellátásra, vagy nyugdíj-kiegészítésként foglalkozott mezőgazdasági termeléssel. Csak lassan jelentek meg a különböző mezőgazdasági ágazatokban tőkeerősebb, piaci nyereségorientált vállalkozások.
Megtörtént az egyházak kárpótlása is, ami összességében újabb állami vagyon csökkenést jelentett. A privatizáció folyamata a későbbi kormányok, elsősorban a Horn Gyula (MSZP) vezette időszak alatt is folytatódtak, ekkor az ebből származó bevételek jelentősen növekedtek. Ugyanakkor a vásárlók nagy része már külföldi volt, akik sok esetben a saját terméküknek vásároltak így piacot. Különösen a földek külföldi kézbe kerülése kezdett aggasztó lenni. Az első Orbán-kormány (1988-2002) gyakorlatilag leállította a magánosítást.
A rendszerváltozás egyik okozója a gazdasági válság volt, amely nem szűnt meg egyik napról a másikra. A szocialista gazdaságról való átállás a piacgazdaságra több éves gazdasági visszaesést hozott. A mesterségesen, állami támogatásokkal fenntartott ipari üzemek bezárása egész régiókat sodort tartós válsághelyzetbe. Borsod megyében (például Ózd, Diósgyőr), illetve az országban másutt, például Komló vagy Salgótarján térségében leépült a korábbi nagyipar és bányászat. Számos gyár zárta be kapuját, jelentős lett a munkanélküliség, magas volt az infláció. A gazdasági mélypont 1993-ban volt. Súlyos problémákat okozott az adósságrendezés is, az eladósodottság mértéke lassan szorult vissza.
Az 1995-os Bokros-csomag jelentős gazdasági megszorításokkal és az életszínvonal csökkenésével elérte a gazdasági stabilizációt és a növekedést, de jelentősen növelte a társadalmi ellentéteket és a vagyoni különbségeket.
A rendszerváltozás nyertesei: a magánosítás folyamatában vagyonhoz jutottak: számos esetben a régi nómenklatúra tagjai, azaz a régi elit a politikai előnyeit gazdasági előnyre tudta váltani. Nyertesek a magasan képzett szakemberek, akik az új, piaci körülmények között váltak vezetőkké. Nyertes az új politikai elit, amely jelentős gazdasági hátteret is kialakított magának.
Vesztesek: a szocialista nehézipari központok elbocsátott dolgozói, a bújtatott munkanélküliség ’áldozatai’, a szakképzetlen munkaerő, vidéken a földhöz nem jutók. Növekedett a régiók közötti különbség, a főváros és az ország nyugati része jóval nagyobb lehetőségeket biztosít, mint Kelet-Magyarország.
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz