3.3 - Tortura

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Magyar töri
 
3.3. A középkori magyar állam megerősödése I. Károly idején
 
 
1301-ben kihalt az Árpád-ház. A trónért folyó hosszas küzdelemből a pápa támogatását is élvező, a nápolyi Anjou-házból származó Károly (Róbert) (1308-1342) került ki győztesen. Az új uralkodónak meg kellett küzdenie a tartományúri hatalmat kiépítő bárókkal, az ún. „kiskirályokkal” (Csák Máté, Aba Amádé, Borsa Kopasz, Kán László, stb.). Kezdetben I. Károly csak az ország déli területeit uralta, székhelye Temesvár volt. A bárókkal szemben az egyházra, a városokra és köznemességre támaszkodott. A „kiskirályokat” külön-külön, legjelentősebb győzelmét, az Abák ellen az 1312-es rozgonyi csatában aratta, a kassai polgárság segítségével. Csák Máté 1321-ben bekövetkező halálával Károly Róbert az egész ország ura lett, hatalmi központját Visegrádra helyezte át.
 
A hatalom alapja:
 
Szent István óta talán a legerősebb királyi hatalom állt elő, mely elsősorban a várak (150-200-ból a fele) és csak másodsorban a földbirtokok (az ország 1/3-a) birtoklásán alapult. Ezek irányítását a legyőzött arisztokraták helyébe lépő, Károlyhoz hű új nagybirtokos bárók (Nekcseiek, Szécsényiek, Szécsiek, Garaiak, Lackfiak, Újlakiak) végezték, így új, általa felemelt elitet teremtett, nekik honor („tisztséggel” járó) birtokokat adományozott, de csak méltóságuk idejére, nem örökíthették tovább azokat, ennek jövedelméből látták el feladatukat saját familiárisaikkal. Hívei összefogására hozta létre a Szent György-lovagrendet (1326, az első Magyarországon). A királyi haderő jellemzően az ő csapataikra támaszkodó banderiális hadsereg volt. (A bandériumok [az olasz banderia= „lobogó”] a XII. századtól létező, saját zászló alatt vezetett katonai egységek, lehetnek királyi, bárói (zászlósurak) és vármegyei bandériumok, ill. emellett a kiváltságos népek (kunok, jászok, székelyek) könnyűlovassága v. másféle hadai.) Az új bárói réteg, az egyház és a városok komoly politikai támaszt jelentettek az uralkodó számára.
 
Gazdasági változások, reformok
 
A feudális anarchia idején (a trónharcok, majd a kiskirályok elleni harc során) az államháztartás szétzilálódott. Mivel lecsökkent a királyi birtokokból származó jövedelem, Károly Róbert az adókra és a regálékra, a királyi felségjogon szedett, államkincstárt illető jövedelmekre igyekezett támaszkodni. A regálékból származó bevételek emelését az ország gazdasági fejlődése és ásványkincsekben (arany, só) való gazdagsága tette lehetővé. E gazdaságpolitika kidolgozója Nekcsei Demeter tárnokmester volt.
 
Károly Róbert a nemesfémbányászat fellendítése érdekében bányászokat telepített az országba. Érdekeltté akarta tenni a földesurakat a bányák nyitásában. Az uralkodó lemondott a bányamonopóliumról (arról a jogáról, hogy csak a király nyithatott bányát) és megszüntette a kötelező birtokcserét is, azaz az addigi gyakorlattól eltérően a földesurak megtarthatták azt a földterületet, ahol a bánya működött, így ők maguk is nyithattak bányát. Továbbá a bányászok által a királynak fizetendő urbura (bányabér) egyharmadát átengedte a terület birtokosának (1327). Ennek hatására bányanyitási láz kezdődött, Magyarország pedig Európa legnagyobb arany-, és második legnagyobb ezüsttermelőjévé vált.
 
A legnagyobb hasznot a királyi nemesfém-monopólium biztosította a király számára. Nemesfémmel csak a király kereskedhetett, a kitermelt nemesfémet ezért nyers állapotban be kellett szolgáltatni a király által meghatározott áron a királyi kamarák egyikébe. A beszolgáltatott nemesfémért cserébe vert pénzt adtak, így a kamara megtartotta a fémtartalom közel felét.
 
Az uralkodó így hatalmas jövedelmekhez jutott, amiből értékálló aranypénzt verethetett. A külföldi piacokon is megbecsült értékálló (liliomos) aranyforintot 1325-től vezették be a forgalomba (váltópénze az ezüstgaras és ezüst dénár volt). Az értékálló pénz megjelenésével a király elvesztette az évenkénti pénzbeváltásból származó bevételt, a kamara hasznát. Ennek pótlására 1336-ban bevezette a kapuadót, a jobbágyok első állami adóját, amelyet a jobbágyok portánként fizettek (minden olyan kapu után 18 ezüstdénár adót kellett fizetni évente, amelyen egy szénásszekér átfért). A pénzben fizetendő adó bevezetését az tette lehetővé, hogy a jobbágy már el tudta adni terménye egy részét a piacon.
 
A gazdaság fejlődése biztosította a megnövekedett külkereskedelmi forgalomra kivetett határvám, a harmincadvám sikerét, melyet az országhatárokon és a nagyobb városokban szedtek. A vámokból származó bevételek miatt a király érdekelt volt a kereskedelem fejlődésében. Károly gazdaságpolitikáját szolgálta a külpolitika is. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón a cseh (Luxemburgi János) és a lengyel királlyal (Lokietek Kázmér) megállapodott az árumegállító joggal rendelkező Bécset elkerülő kereskedelmi útvonal megnyitásáról. A terv azonban jórészt meghiúsult, mert a kereskedelmi útvonalak kialakulásában nem politikai, hanem gazdasági és földrajzi tényezők játszottak szerepet. Ami a kereskedelmet illeti, az import nagy része textil-, fém- és luxusáru volt (főleg iparcikkek), ezért nemesfémpénzzel, élőmarha- és borexporttal fizetett az ország (mezőgazdasági cikkek, ipari nyersanyagok)
 
Egyéb bevételek:
 
Sómonopólium;
 
Rendkívüli adó (hadiadó): A korábbi századokban az utazó királyi udvar vendéglátás a volt szokásban. Ennek megszűntével, ezt helyettesítendő vezették be a rendkívüli adót.
 
Kiváltságosok és a városok adói: A szászok, jászok, kunok és egyéb kiváltságolt elemek és a városok adói.
 
Egyházi méltóságok be nem töltéséből – a király kezeli addig az adott egyházfő javadalmait
 
Esetenként lefoglalta a pápaságnak juttatott tizedrészt (általában a tized 1/3-a, amire a pápaság rendkívüli események idején igényt tartott).
 
A gazdasági reformok következményeként átalakultak a királyi jövedelmek is. Az uralkodó legnagyobb bevételeit már nem a természetbeni jövedelmek (királyi birtokok), hanem a regálék (pénzverési monopólium, harmincad) és az adók (kapu-, hadiadó) tették ki.
 
Külpolitika:
 
Dinasztikus, fő irány Itália, Nápoly – kisebbik fia András lenne házasság révén a trón várományosa, ill. Lengyelország: a Lokietek dinasztiával kölcsönös örökösödési szerződés – ez alapján lesz nagyobbik fia, Lajos majd lengyel király is.
 
Városfejlődés
 
Az árutermelés kibontakozásával és a pénzgazdálkodás fejlődésével megerősödtek a városok is. Magyarországon kevés nyugati típusú város jött létre (olyan, amelyben megjelentek a céhek), ilyenek voltak a szabad királyi városok és a bányavárosok. A városok zömét azonban a mezővárosok tették ki. A szabad királyi városok csak a király alá voltak rendelve, önkormányzattal rendelkeztek és fallal vették körül magukat. Az ásványkincsekben gazdag vidékeken létesült bányavárosok helyzete hasonló volt a szabad királyi városokéhoz. Ebben az időben Magyarország gazdag volt ásványi kincsekben. Körmöcbánya az arany-, Selmecbánya az ezüst-, Besztercebánya pedig a rézbányászat központja volt, sóbányáink pedig Erdélyben voltak.  A mezővárosok az egyházi és világi birtokosok falvaiból fejlődtek ki a kereskedelmi útvonalak mentén. Földesúri fennhatóság alatt álltak, korlátozott önállóságuk legfőbb eleme az egy összegben történő adózás volt.
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz