9.4 - Tortura

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Magyar töri
Magyarország a II. világháborúban
A két világháború között a magyar külpolitika meghatározója a revízió volt. A magyar revíziót azonban nem sikerült békeidőben, összhatalmi egyetértéssel megvalósítani. A revízió még békés módon, de már a háború árnyékában kezdődött.
Az első bécsi döntésben (1938 nov. 2.) Németország és Olaszország Magyarországnak ítélte Csehszlovákia magyarlakta területeinek nagy részét (a Felvidék déli része került vissza), majd Csehszlovákia szétdarabolásakor Kárpátalját katonai akció részeként szereztük meg. Ezek az eredmények azonban az ország külpolitikai önállóságát csökkentették, s növelték a háborús kockázatot.
A háború kitörésekor Teleki Pál miniszterelnöknek (s nagyrészt a politikai elitnek is, de kevésbé a katonai vezetésnek – míg Teleki német vereséget jövendölt, a vezérkari főnök Werth Henrik német győzelmet, ezért lépett volna be a háborúba -) az volt a nézete, hogy nem szabad belépni a háborúba, meg kell őrizni az ország haderejét a háború utáni rendezésre – fegyveres semlegesség. Teleki nem engedélyezte a német csapatok átvonulását Magyarországon, s megnyitotta a határt a lengyel menekültek előtt.
1940-ben az egyre erősödő revíziós közvélemény majdnem háborúba sodorta az országot Romániával. Németország nem engedhette meg, hogy két szövetségese egymás ellen háborúzzon, döntőbíróként lépett fel. A 2. bécsi döntés (1940. aug.30.) felosztotta Erdélyt – az északi részt és Székelyföldet visszajuttatta Magyarországnak. A külpolitikai mozgástér ismét szűkült, Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez (német-olasz-japán), miképp Románia is.
A külpolitikai elszigeteltséget a magyar – jugoszláv örök barátsági szerződéssel próbálta oldani Teleki 1940 végén. Azonban a Balkán katonai eseményei (Jugoszlávia – angolbarát  puccs) Németországot Jugoszlávia megtámadására kényszerítették. Ehhez Hitler magyar katonai részvételt is kért. Teleki ezt nem vállalhatta fel, mert ezt akarta elkerülni, Horthy és vezérkara azonban újabb lehetőséget látott a területszerzésre. Teleki öngyilkos lett, az új miniszterelnök Bárdossy László teljesítette a német kérést, Magyarország belépett a háborúba. A magyar csapatok benyomultak a Vajdaságba (1941. ápr.11.), visszakerült Bácska, Baranya-háromszög és a Mura-vidék. Teleki személyes áldozata annyit eredményezett, hogy Anglia nem üzent hadat, de az ország Németország immár katonailag is aktív szövetségesévé vált.
A Szovjetunió elleni hadba lépés előzményei:     
1941 június elején már érzékelhető volt a Szovjetunió elleni német támadás előkészületei. A vezérkari főnök, Werth az ország önkéntes csatlakozását szorgalmazta, indokai: az ország, ill. a társadalmi rend védelme (antibolsevizmus, egyfajta „keresztes hadjárat”; a tengelyhatalmak melletti elkötelezettség, további revízió, szerinte a gyors német győzelem minimális magyar katonai veszteséggel fog járni. Egyelőre ezt a kormány elvetette, a németek se erőltették, de Románia és Szlovákia belépése a háborúba kényelmetlen helyzetbe hozta, mivel Erdély és a revízió sorsa a németek jóindulatától függött. 1941 június 26-án Kassát felségjel nélküli gépek bombázták (máig tisztázatlan, hogy magyar, szovjet, szlovák esetleg német pilóta bombázott-e), a magyar kormány ezt szovjet támadásnak értékelte, Bárdossy még aznap hadat üzent, amit a parlament el is fogadott. Ezzel Magyarország visszavonhatatlanul belépett a háborúba. Még a nyári sikerek alatt1941. aug. 8.-án elfogadta a parlament a 3. zsidótörvényt – házasság tiltása.
Hadi események
A Szovjetunió elleni támadásban a honvédség egy kisebb létszámú (45 ezer fő), de magyar viszonylatban korszerűen felszerelt egységet, a Szombathelyi Ferenc tábornok által vezetett Kárpát-csoportot vetette be. Kezdetben nem ütköztek érdemi ellenállásba, az orosz erők visszahúzódtak egyelőre. A Dnyeszter folyótól már csak a gépesített Gyorshadtest vett részt az előrenyomulásban,  a többi rész feladata a megszállt területek biztosítása volt. A nyár végén a szovjet ellenállás erősödött, a veszteségek kezdtek emelkedni. Az is kiderült, hogy a magyar fegyverzet korszerűsége elmarad a keleti front követelményeitől. A magyar kormány a csapatok visszavonását kezdeményezte Berlinben, ami részeredményt hozott: a Gyorshadtestet vissza lehetett vonni, de 6 hadosztálynyi megszálló erőt kellett hagyni a keleti fronton. Bárdossy igényt jelentett be Galícia egy részére is. 1941 dec. 7-én megérkezett az angol hadüzenet, majd Bárdossy hadat üzent német nyomásra az USA-nak.
A németek Moszkva alatt elszenvedett veresége véget vetett a villámháborús terveknek. A német vezérkar szemében felértékelődött a szövetségesek katonai potenciálja. Követelésükre a magyar kormány vállalta egy kb. 200-250 ezres hadsereg keleti frontra küldését és a Birodalomba irányuló olajszállítások növelését. Magyarország ekkortól mind politikailag, mind katonailag és gazdaságilag egyre jobban alárendelődött a német birodalomnak.
Ugyanekkor belföldön is romlott a helyzet, a fővárosban bevezették e kenyér és lisztjegyet, s megkezdődött a háború elleni tiltakozás majd szervezkedés is. Horthy is csökkenteni akarta a németektől való függést, miniszterelnök cserét hajtott végre. Az új miniszter 1942-től Kállay Miklós lett.
A 2. hadsereg 1942 nyarán vonult a frontra, mellettük frontra vezényelték a munkaszolgálatos zászlóaljakat is. A magyar erők a Sztálingrád felé törő németek balszárnyát fedezte (olasz és román erőkkel együtt), s már ekkor komoly veszteségeket szenvedtek. Kiderült, hogy a 2. hadsereg nem kellően felszerelt, és az általa védett hosszú arcvonalhoz (200 km-es szakasz ellenőrzése volt a Don folyónál, Voronyezs közelében) nem rendelkezik kellő erővel. A hadsereg ellátási gondjai (üzemanyag, lőszer, páncélelhárítók, élelem, téli ruházat) a nagy hideg, majd a szovjet ellentámadás után tovább romlott. A hadsereg kilátástalan helyzetét, készletei elvesztését, szétesését a magyar hadvezetés felismerte, a német vezetéstől kérte a visszavonulást, vagy legalább az ellátottság javítását – mindhiába. A német utasítás az utolsó emberig ki kell tartani volt, amelyet Jány végrehajtott, pedig az olaszok már – német engedély nélkül – visszavonultak. A szovjet támadás megindulása után (1943 január) a magyar védelem napokon belül összeomlott. Több százezer ember halt meg vagy esett fogságba, a megmaradt, leharcolt erőket ki kellett vonni a frontról. Ráadásul Jány utolsó hadparancsa gyávasággal vádolta (igazságtalanul) a hadsereget, amely élete árán is biztosította a németek visszavonulását. A Don-kanyar áldozatait csak hatvan évvel később lehetett méltón eltemetni és megemlékezni róluk.
A várható német vereség miatt a Kállay kormány 42 végén titokban tárgyalni kezdett az angolokkal a fegyverszüneti feltételekről. (Itthon beszédeiben pedig biztos német sikerről beszélt, s a külkereskedelem nagy része is a németekkel zajlott - hintapolitika) A tárgyalások 43 szeptemberében gyorsultak fel, a szövetségesek olaszországi partraszállása után gyorsultak fel. A magyar elképzelések (szovjetek ne vonuljanak be, 41-es határok elfogadása) azonban irreálisak voltak. London jelezte azt is, a szovjetekkel kellene tárgyalni, ezt Horthy nem akarta. Nem sikerült megegyezni a jugoszláv emigráns kormánnyal sem, miképp a belpolitikai kérdésekben sem jutott előrébb a kormány. A kormány politikája heves támadásokat váltott ki a nyilasok és a németbarát csoportok és maguk a németek részéről.
Az ország megszállása
A Wehrmacht már 1943 végére kidolgozta az ország megszállási tervét (Margarethe I), amelyet 1944 március 19-én végre is hajtottak.  Horthy és Hitler előző napon találkoztak Klessheimben, ahol a Führer bejelentette az ország megszállását, amibe Horthy végül beleegyezett, csak úgy, mint Kállay leváltásába és a háború folytatásába. Nem történt fegyveres ellenállás, Horthy is a helyén maradt, így az antifasiszta koalíció továbbra is német szövetségesnek tekintette az országot, nem pedig megszálltnak.
A megszállás után nagyarányú razziákat tartottak, letartóztatták pl. Bajcsy-Zsilinszky Endrét, s bujkálni kényszerült volt miniszterelnökeink közül Bethlen és Kállay is. Az új miniszterelnök a volt berlini követ Sztójay Döme lett. Feloszlatták az ellenzéki pártokat, lapokat tiltottak be. Nem működött a törvényhozás. Az üldöztetések ellenére a volt ellenzéki pártokból  és antifasiszta erők összefogásával létrejött 44 májusára a Magyar Front.
Megkezdődött az ország szisztematikus kifosztása, elindult a magyarországi zsidóság gettósítása, majd deportálása. A Birodalom teljhatalmú megbízottja Edmund Veesenmayer lett.
Kiugrási kísérlet
1944 aug. 23-án a Vörös Hadsereg elérte a román határt, Románia kiugrott a háborúból. Ekkor már a német csapatok többségét kivonták az országból. Horthy menesztette a németek bábjának számító Sztójayt. Az új miniszterelnök Lakatos Géza tábornok lett. Újra megkezdte a tárgyalásokat a nyugati hatalmakkal, akik nyilvánvalóvá tették, hogy a szovjetekkel kell tárgyalni. Erre Horthy nehezen szánta rá magát, félt a bolsevik veszélytől, sőt szeptemberben még Dél-Erdély megtámadását fontolgatta, amitől akkor hátrált meg, amikor a szovjetek október elején átlépték a határt. Végül Faraghó tábornok vezetésével titkos küldöttség repült Moszkvába, ahol aláírták a fegyverszünetet (44 okt. 11.). Ennek értelmében Horthy 44 okt. 15-én rádió-proklamációban jelentette be Magyarország kilépését a háborúból. A kiugrási kísérletre azonban a németek jobban felkészültek, mint Horthyék, ezért néhány óra alatt elfojtották azt. A németek és a nyilasok megszállták Budapest stratégiai pontjait, elfoglalták a várat, túszul ejtették Horthy fiát. Másnap a kormányzó visszavonta az előző napi proklamációt, és aláírta, így legitimálta Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését. A hatalomra került nyilasok szélsőjobboldali diktatúrát vezettek be, és folytatták a háborút. Megkezdődött a legfontosabb állami szervek áttelepítése a Dunántúlra. A fő cél a szovjetek elleni végső harc lett. Elrendelték a totális mozgósítást, a munkaszolgálatot kiterjesztették a nőkre is. Felállították a rögtönítélő bíróságot, felgyorsult a zsidóság elleni harc.
Az ország hadszíntérré válása
1944 áprilisától már légitámadások érik az országot. A román kiugrás miatt „hirtelen” lett hadszíntér az ország, a 38-as határt 44 szept. 23-án a 2. Ukrán Front csapatai lépték át.
A hadműveletek szakaszai:
-          kárpáti-erdélyi (Hunyadi-, Szent László-, Árpád védelmi állások a Kárpátokban)
-          alföldi - Debrecennél hatalmas páncélos csata
-          Budapest ostroma a 2. VH. 4. leghosszabb ostroma (Leningrád, Szevasztopol, Sztálingrád), 102 napig tartott, febr. 13-án fejeződött be, feb.11-én sikertelen német-magyar kitörés, majd Malinovszkij marsall 3 napos szabad rablást engedélyezett katonáinak
-          dunántúli-balatoni – a németek nem akarták könnyen feladni a Dunántúlt, mert ezt tekintették Bécs védelmi előövének, ill. itt volt a németek egyetlen megmaradt olajbázisa Zalában. A németek támadó offenzívába kezdtek a  Margit-vonal mentén (Székesfehérvár, Velencei-tó, Balaton) – ’Tavaszi ébredés’ – de egy hét alatt kifulladt.
A magyarországi harcok 45 ápr. 12-én fejeződtek be.
Magyarország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége
Az emberáldozat a korabeli Magyarországon meghaladta az 1 millió főt, kb. a népesség 10%-a
Kb. 560 ezer fő a zsidóság vesztesége
300 ezer katona halt meg
kb. 150 ezer hadifogolyként halt meg
kb. 45 ezer a polgári lakosság vesztesége
Hadifogságba került közel 900 ezer fő, ebből 550-600 ezren szovjet hadifogságba, ahonnan több ezren csak 1949-ben térhettek vissza.
Anyagi veszteségek:
A 2. VH. utolsó 8 hónapjában z ország hadszíntérré vált. Anyagi veszteséget okoztak a harcok, a német és nyilas rablások, értékek kiszállítása az országból, a benyomuló szovjet és román csapatok rekvirálásai.
Az anyagi veszteség a 38-as nemzeti jövedelem több mint ötszöröse, a nemzeti vagyon közel 40%-a pusztult el.
A fővárosban 30 ezer lakás semmisült meg további 48 ezer sérült meg, az összes Duna hidat felrobbantották.
Összeomlott a külkereskedelem, a közlekedési rendszer károsodása bénította a gazdaság más ágazatait is. Mindez megnehezíti majd az újjáépítést is.
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz