Kereszténység - Tortura

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Egyetemes töri > Ókor
A KERESZTÉNYSÉG ÉS A RÓMAI EGYHÁZ TÖRTÉNETE

A kereszténység születése és tanai
A keresztény vallás gyökerei a zsidó vallásban találhatóak: egyistenhit, megváltó – messiás eljövetele
A zsidóság körében Palesztinában a római hódítást követő elkeseredettség Messiásváró (Megváltó-várás) hangulatot eredményezett. Ennek következtében több szekta is kialakult, kezdetben a kereszténység is ez. A felfokozott hangulatban Keresztelő Szent János igehirdetőként lépett fel, a Megváltó közeli eljöveteléről tanított és bűnbánatra intett.. Ő keresztelte meg a Jordánban Jézust is. Tanai veszélyesek voltak a hatalomra, ezért Heródes, Galilea uralkodója kivégeztette.
János után a keresztények szerint, már maga a Megváltó, a názáreti Jézus lépett fel, aki Betlehemben született.
A tanításai közül a legfontosabbak:
v Közeleg a végítélet,
v A hit Istenben,
v A megváltás, üdvösség, üdvözülés, a feltámadás és az örök élet reménye.
v Az egyetemes szeret parancsa: mivel az emberek mindnyájan Isten gyermekei.
v Ebből következik a megbocsátás tana, és az, hogy a mások feletti ítélkezés Isten feladata.
v Jézus ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot, fontos:
Ø tartózkodás a földi javak utáni vágyakozástól
Ø a cél a menny, Isten országának elérése, amely az örök életet is jelenti
Ø belső, lelki tisztaság
A kereszténység történetének legfontosabb dokumentuma és forrása az Újszövetség, melyet a Krisztus halála utáni évtizedben jegyezték le görög nyelven. (A Biblia első része az Ószövetség a zsidóság történetét jegyzi le héber nyelven.) Legfontosabb részei:
Az Evangélium (=örömhír) szerzői az evangélisták: Máté, Márk, Lukács és János, akik Jézus életét írták le.
Pál apostol levelei a keresztény közösségekhez, a hitről.
Jézus tevékenysége sok hívet szerzett, de kiváltotta a hatalom haragját is. Mind a helyinek, mind a rómainak. Ezért Júdea helytartója, Pontius Pilátus a zsidó főpapok kérésére keresztre feszíttette Jeruzsálemben.
Jézus csodálatos föltámadása, ill. a föltámadásba vetett hit értelmet adott tanítványainak, hogy folytassák mesterük munkáját, a térítést, igehirdetést, várva Jézus közeli, második eljövetelét.
A kereszténység terjedése:

Jézus tanítványainak, az apostoloknak parancsot adott a hit terjesztésére, Péter vezetésével ezt meg is kezdték.
Az új vallás elterjedésében döntő szerepe volt Pál apostolnak, aki Saulként még ellensége volt a keresztényeknek, de a damaszkuszi úton csodás körülmények közt megtért. A terjedést a hellenizált zsidó diaszpórák is elősegítették.
v Pál alapgondolata az volt, hogy nincs közeli végítélet, viszont a megváltás Krisztus kereszthalálával már megtörtént.
v Aki hisz Jézusban, elnyerheti az üdvösséget. Ebből vonja le azt a következtetést, hogy e földön nem szükséges lázadni, meg lehet (kell) békélni a sorssal, az állammal, a társadalmi különbségekkel.
v Pál szükségesnek tartotta, hogy ne csak a szegények között terjedjen az új hit, hanem minden társadalmi rétegben. A vagyonközösség miatt azonban erre a gazdagok közül kevesen vállalkoztak. Ezért ezt az elvet (vagyonközösség gyakorlata) felváltotta a tevékeny szeretet gondolata: azaz a segítőkészség és adakozás a rászorulóknak.
v Pál ugyanakkor a megváltást nemcsak más társadalmi rétegekre, de minden nép, pontosabban ember számára lehetővé tette. Ezzel a kereszténység nyitott és egyetemes jellegű vallás lett. (A zsidók nagy része viszont épp ezért, mert nem az egész nép szabadságát hozta el az új tan, szakított a kereszténységgel.)
A keresztény egyház kiépülése
A Kr.u. 2. században a kereszténység megerősödik, s megszervezi saját közösségeit. A közösségek életét egy-egy városban az episzkoposz (felügyelő, püspök) irányítja, akit kezdetben a hívők választanak, a diakonosz / diakonissza (szolga) segíti ebben, és mellettük működik a presbiterek (idősebbek) tanácsa. E tisztségviselőkből fokozatosan kialakul a papság, amely elkülönül a világiaktól, s megszervezi önmagát. Ez lesz a keresztény egyház, élén a pápával, amelynek belső felépítése, a hierarchia (szent uralom) a magasabb tisztségűek feltétlen tiszteletén alapult.
A 2-3. sz-ra kialakul a liturgia (szertartások rendje) és az ünnepek rendje. A gyülekezetek szaporodásával a provinciák püspökei összejöveteleket – zsinatokat tartottak, ahol a hit kérdéseivel foglalkoztak.
Keresztényüldözések
A kereszténység terjedése nem volt könnyű, hisz akadtak császárok, akik igen erőszakosan léptek fel velük szemben: leghírhedtebbek a keresztényüldözés terén Néro és Diocletianus. Legnagyobb konfliktust az okozta, hogy a keresztények csak saját Istenüket imádták, ill. ebből adódóan is elutasították a császárkultuszt.
A kereszténység győzelme
A kereszténység azonban a 3.-4. sz. fordulóján már jelentős erőt képviselt, (ebben szerepet játszhatott a római istenekből való kiábrándulás, a császárság válsága, a létbizonytalanság) már nem lehetett felszámolni. Ezt ismerte fel Nagy Constantinus, aki 313–ban kiadta a milánói edictumot, melyben vallásszabadságot adott a keresztényeknek, majd jelentős támogatásokkal erősítette az egyházat. Ekkor épül fel a Szent Péter Bazilika, mely a keresztény vallás központjává vált.

Constantinus önmagát nyilvánította az egyház fővédnökévé és a hit védelmezőjévé. 325–ben a niceai zsinaton megtörtént a hittételek és dogmák egyesítése, mivel hitviták, eltérő értelmezések gyengítették az egyházat, s az államnak egységes erős egyházra volt szüksége. Kimondták a Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) egylényegűségét (Homousion). A zsinat a rendelkezéseit megtagadókat eretneknek nyilvánította, s visszaszorította őket az állam erejével. 391–ben Theodosius császár már államvallássá nyilvánította a kereszténységet, s minden más vallás üldözendő és betiltott lett.
 
Copyright 2016. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz