KÖZÉPKORI KULTÚRA
ROMANIKA, GÓTIKA
Román stílusnak vagy romanikának nevezzük az európai országok 11. és 12. századi műalkotásainak együttesét. A román kor az ezredforduló környékén kezdődött és a francia gótika elterjedéséig, a 13. század elejéig tartott. A román stílus elnevezés utal az antik-római hagyományok és a betörő „barbárok” tradícióinak összeolvadására, s a törekvésére, hogy az ókori római művészethez kapcsolódjék.
Legismertebb épületek: Cluny apátsági templom, wormsi székesegyház, pisai dóm, pármai dóm, veronai San Zeno templom, mainzi dóm, speyeri székesegyház,
A gótika az érett középkor művészetének egyik irányzata, de megjelenésének technikai és társadalmi körülményeivel együtt történelmi korszaknak is tekinthető. A gótikus stílus elnevezés a reneszánsz korából származik, mint a csúcsíves stílus elítélő értékelése. A reneszánsz ember felfogása szerint az antik művészet aranykorát a középkor barbár, a gótoktól eredő torz művészete követte. Valójában azonban a gótok és a gótikus stílus között nincs összefüggés. Számos vonatkozásban különbözik a középkor másik stílusirányzatától, a romanikától. Mivel egyes országokban a gótika eltérő időpontokban jelent meg, sokszor a két irányzat kortársként (nem beszélve a szintén kortárs iszlám és bizánci művészetről) volt jelen. A gótikus építészet a 12. század derekán Franciaországban fejlődik ki, és innen terjed el, és válik a 13. század végére egész Európában uralkodóvá, a bizánci kultúra hatása alatt álló országok kivételével.
Legismertebb épületek: Katedrálisok: Notre Dame, Reims, Amiens, Chartres.
A reneszánsz művészet általános jellemzői és a humanizmus
A francia eredetű reneszánsz szó újjászületést jelent. Az antik (görög-római), ókori klasszikus szövegek, ismeretek és ezek hasznosításának művészeti és tudományos újrafelfedezésére utal. A reneszánsz tudományos forradalmat, művészeti átalakulást, megújulást hozó, meghatározó kulturális mozgalom. A reneszánsz kezdetét Itáliában vette, a 14. században. Fénykora a 15-16. század.
Az olasz városállamok polgársága vagyona birtokában új életformát alakított ki, új eszméket kezdett a magáévá tenni. Az életet szabadon akarta élvezni, boldogan fedezte fel újra mindazt, ami a földi életet széppé, teljesebbé teszi: a jólétet, a szerelmet, a szellem szabadságát, a természet, az emberi test és a művészet szépségeit. Megnőtt az egyéniség szerepe. Tudatos programmá vált az emberi képességek sokoldalú kifejlesztése, az ember harmonikus kiművelése. Minden dolog mértéke és végső célja ismét az ember lett. Az új kultúra nem jelenti a középkor látványos megtagadását, inkább a középkor bizonyos világi törekvései erősödtek fel benne, s közeledtek az antik eszmények felé.
A reneszánsz nemcsak egy meghatározott művelődéstörténeti korszak elnevezése, hanem ugyanezzel a szóval jelöljük a művészeteknek ebben érvényesülő egyetemes stílusirányzatát is. A humanizmus a reneszánsz szerves része, de annál szűkebb fogalom: elsősorban a reneszánsz polgárság világi ideológiáját, eszméjét jelenti. Mivel összefügg az ókori irodalom értékeinek kultúrájával, ezért bizonyos klasszikus műveltséget, tudós magatartást is jelent. Nem voltak vallástalanok, nem kívántak felidézni valamiféle antik pogány kultuszt, s emellett a klasszikusokhoz való visszatérést kiterjesztették a keresztyén klasszikusok, a Biblia és az egyházatyák tudós vizsgálataira is.
A reneszánsz művészetben új témák jelennek meg. az egyházi-bibliai témák mellett (nem helyett!), elsősorban az antik mondavilághoz köthetően.
A festészetben az emberábrázolás sokkal élethűbb (anatómia), a szépség, harmóniára való törekvés itt is megjelenik. Alkalmazzák a perspektívát, a fény-árnyék hatást, a háttér is kidolgozottabb. A mecénások /a művészetek pártfogói, elsősorban a városi patríciusok, fejedelmek (pl. Firenzében Lorenzo Medici), az arisztokrácia, a felsőbb papság, élén a pápával/ gyakran rendeltek arcképeket, tájképet. A festészet kiválóságai: Leonardo da Vinci, Michelangelo, Botticelli, Raffaello.
A szobrászatban is hasonló tendenciák fedezhetőek fel: pl. Michelangelo Dávid szobra.
A reneszánsz ember-ideál: polihisztor, sokoldalú, önmegvalósító, életközpontú, fantáziája, gondolkodása egyszerre szárnyaló és gyakorlatias (óra, könyvnyomtatás), a világot (s benne a természetet) szépnek látja, keresi is benne a szépséget, miképp a harmóniát is.
Legismertebb építészeti emlékei: Firenzei dóm, Szent Péter templom (Róma)